Rólam

Erkölcs, Koncepció, Filozófia

Varga Endre

 

Született.1977,04,06   Szül.hely Budapest    Foglalkozása.Sportmenedzser                                           

Születése óta meghatározó szerepet tölt be az életében a sport, hiszen több generációs sportcsaládból származom. Édesapja és keresztapja is futballisták voltak; édesapám Szegeden, Szolnokon, a Kistexben, a III. kerületi TTVE-ben, valamint Pilisvörösváron is kapusként játszott. Ennek hatására már fiatal koromtól kezdve a labdarúgás iránti elkötelezettség jellemez.

Ötéves korától szervezett keretek között sportol, kezdetben a Ferencvárosban, Serli Sándor irányítása alatt,késöbb olyan kiváló edzők keze alatt mint Wind Károly,Horváth József api,Kaszás Pál,Szapor Gábor.Német Miklós a Ferencváros legendás csatára nagy hatással volt rá.Több mint 40 éve dolgozik a sport területén, és számos szakmai tapasztalatot szerezet,amelyek során különféle ügyfelekkel,emberekkel,és szervezetekkel ismerkedet meg. Ezek a kapcsolatok és tapasztalatok jelentősen hozzájárultak a sikerei céljai eléréséhez.

Játékosként a csapatai

. Sportolói pályafutás – 1982–2012

Labdarúgó-karrier a Ferencvárosi TC utánpótlásában indult 1982-ben, ahol egészen 1991-ig nevelkedet, és több rangos nemzetközi tornán vettem részt, többek között Lisztes Krisztián és a Vincze testvérek oldalán. A legnagyobb sikert az oslói nemzetközi torna megnyerése jelentette – ez a klub történetének egyik legnagyobb utánpótlás-sikere.

Pályafutás során játszott az UTE, Malév SC, BKV Előre, Győri ETO FC, Stadler FC, Diósgyőri FC, PMFC, valamint a német Chemnitzer FC, SV Meppen…. és más klubok színeiben. A Bundesliga 2-ben is.

1991-ben Szapor Gábor meghívására az UTE serdülő I. csapatába igazolt, ahol bronzérmesek lettek. Két évvel később, Németh Miklós, a Fradi legendás csatárának ajánlására, 16 évesen a Malév SC felnőtt csapatához került,és bajnokságot is nyert. Innen 18 évesen, 1995-ben profi szerződést kapott a BKV Előre SC NB II-es csapatához.

Kimagasló teljesítménynek köszönhetően hamar leigazolta az NB I-es Győri Rába ETO FC, ahol még 20 éves sem volt,amikor bemutatkozott az élvonalban. Többek között olyan játékosokkal játszott együtt, mint Szarvas, Csató, Fehér, Puglits, Ferenczi, Korsós, Mracskó, Balogh……. stb.

A következő szezonban, 1997-ben a Stadler FC-hez igazolt több játéklehetőség reményében kiváló játékosokból álló csapat pl Jeremjev,Hleba……..stb.A csapat megszűnése után a Diósgyőri FC játékosa lett, ahol 1998-ban Tornyi Barnabás irányítása alatt a csapat ősszel végig verve az NB1-et,és a 2. helyen zárt.1999.-ben a klubb csődöt jelnetet,és, a PMFC-hez igazolt, ahol ismét Szapor Gábor irányításával játszott, és a csapattal az NB I-ben az 5. helyen végzet – a klub azóta sem ért el jobb élvonalbeli eredményt. Olyan játékosokkal szerepelt együtt, mint Gera Zoltán, Puskás Dragan, Kardos, Toldi,Dienes Varga ErnŐ és mások.

2000-ben több magyar és külföldi klub is érdeklődött iránta, köztük az NB 1 Videoton, illetve a német Alemannia Aachen, amely hivatalos ajánlatot is tett. A vételárat azonban a PMFC túl irreálisan magasra – 500.000 DM – állapította meg, így a klub elutasította az ajánlatot.

A Bosman szabály érvényében lejárt szerződésű labdarúgó 2000 októberében kivásárolta a Bundesliga 2.-ben szereplő Chemnitzer FC. A Bundesliga 2-es csapatához került, ahol Christoph Franke edző bizalmából edző váltás követően Durk Karkut által bemutatkozott a St. Pauli ellen. Később edzőváltás miatt kevesebb játéklehetőséget kapott, majd 2001-ben a Dynamo Dresden is szerette volna leigazolni, de csak kölcsönadásra került sor egy másik klubhoz. 2002-ben a 3 ligás Bayer Uerdingen Friedel Funkel edző érdeklődött iránta, de egy új, nem EU-s játékosokra vonatkozó szabályozás miatt nem kapott játékengedélyt.

Ezután több Német 3-4 osztályú klubban szerepelt (Concordia Ihrhove, SV Meppen), majd 2007-ben a holland másodosztályú BV Emmen sportigazgató Tom Saintfiet(ahol mérközést is játszott) ajánlatot tett, de az SV Meppen opciós jogával élve megakadályozta az átigazolást.

2009-ben visszatért Magyarországra, és ismét a BKV Előre SC csapatában játszott az NB II-ben, egészen 2012. június 30-ig. Pályafutásom során több mint 400 bajnoki mérkőzésen léptem pályára, számos NB I-es és nemzetközi tapasztalatot szerezv

Privat

II. Sportvezetői és menedzseri pályafutás – 2006-tól

Dragonsport GMBH (2006–)

2006-ban szerződést kötöttem a német Dragonsport GMBH sportszergyártó céggel, ahol először kizárólagos magyarországi forgalmazóként dolgoztam, majd kineveztek a nemzetközi részleg vezetőjévé. A pozíció során jelentős tapasztalatot szereztem a sportszergyártás, értékesítés és marketing területén.

EFJA – Emsland Fussball Jugend Akademie (2006–2008)

Ugyanebben az évben csatlakoztam az EFJA (Emsland Fussball Jugend Akademie, Emsbüren), ahol akadémiai szakmai tanácsadóként támogattam az utánpótlásképzést Fred Twele vezetése alatt 2008-ig.

SV Meppen – U17 vezetőedző (2008–2009)

2008-ban az SV Meppen B Jugend (U17) csapatához hívtak vezetőedzőként, ahol az általam irányított csapat a 3. helyen végzett, és bejutott a Kreis kupa döntőjébe.

Praxis Sport Management (2009–)

2009-től a német Praxis Sport menedzsmentirodánál dolgoztam, scoutként és menedzserként. Ezen idő alatt több játékos igazolását is közvetítettem, és tanácsadói szerepkört vállaltam klubokkal való együttműködésekben.

Vác FC – elnökségi tag (2010)

2010-ben rövid ideig elnökségi tagként segítettem a Vác FC munkáját Offella Zoltán elnöksége idején.

Budapest Honvéd FC – sporttanácsadó (2010)

2010 októberében sporttanácsadóként dolgoztam a Budapest Honvéd NB I-es felnőttcsapatánál. A Massimo Morales által vezetett szakmai stáb munkáját támogattam edzői háttértanácsokkal és ellenfélfeltérképezéssel. A csapat sikeresen szerepelt, a szezonban kiesőhelyről élcsapattá vált, és a klub több mint 1 milliárd forint bevételt ért el játékoseladásokból (pl. Diego, Abass).

SMI Agency – Vasas FC projekt (2012)

2012-ben a német SMI Agency menedzserirodához igazoltam, ahol Christopher Stoll és Michael Budzinsky irányításával egy befektetői csoport magyarországi akvizícióját segítettem. Céljuk a Vasas FC többségi tulajdonának megszerzése volt – a tárgyalások sikerrel zárultak, a klubot a csoport 2012. júliusában megvásárolta.

Ezt követően ügyvezető igazgatóként, majd sportigazgatóként dolgoztam a Vasas FC-nél. A klub akkoriban pénzügyi, szakmai és morális mélyponton volt – átláthatatlan tartozásállomány, játékoseltiltás, átigazolási korlátozások és csődhelyzet jellemezte a működést. A helyzet kezelésében és újrastrukturálásában vezető szerepet vállaltam.

III. Nemzetközi scouting és menedzsment tevékenység (2015–től)

2015-től magas szintű Scouting-megbízásokat vállalt el német és belga élvonalbeli klubok részéről. Munkáját a Magyar futballpiac, utánpótlás és felnőttjátékos-közeg feltérképezésére alapozta, rendszeresen együttműködve:

  • Werder Bremen – Tim Steidten (később a West Ham sportigazgatója)

  • TSG Hoffenheim – Lutz Pfannenstiel (világszerte ismert szakember)

  • Karlsruher SC – Lothar Strehlau

  • Union Saint-Gilloise (Belgium) – megfigyelések, kapcsolattartás

2018-ban csatlakozot a Nemzetközi hírű Bekeffy Football Consulting menedzserirodához, ahol Magyarországon képviseltük a belga válogatott egykori szövetségi kapitányát, a világszerte ismert Georges Leekens-t, a magyar válogatott szövetségi kapitányaként. A munkánk során koordináltuk a helyi és nemzetközi kapcsolattartást, és tanácsadói szerepet töltött be a sportstratégiai kérdésekben.

2006.-ban szerződést kötött a sportszergyártó Dragonsport GMBH.-val kizárólagos forgalmazóként később nemzetközi részleg vezetője is volt a cégnek.Ugyan ebben az évben nemsokkal a megalakulása után 2006-ban Emsbürenben Fred Twele vezetésével EFJA Emsland Fussball Jugen Akademián Akadémiai szakmai tanácsadói szerepet töltött be,és segitette a munkályukat 2008.-ig. 2008.-ban a Német SV Meppen csapata játékosként felkérték vezető edzőnek a B Jugend csapata irányitásával,amelyben 2008-2009.-évben a csapattal sikeresen 3. helyen végeztek,és Kreis kupa döntőt játszottak.2009.-től a Német Praxis -Sport menedszer irodának Scautként,és mendzserként dolgozott.2010-ben egy rövid ideig a Vac FC -nél Offela Zoltán elnökségének ideje alatt elnökségi taggként segitette munkályát.2010-ben Massimo Moralest Olasz edzőt az a Német Praxis Sporttal Kispesti Honved FC-hez az ő segitségével átigazolták,és 2010.-10.-hó  sporttanácsadóként segitett a Kispesti Honvéd NB1 felnőtt futballcsapatánál.A feladatköre az edző szakmai támogatása,ellenfél feltérképezése.A csapat az eredményes munkának köszönhetően a kiesőjelöltből élcsapat lett,és klubb játékoseladásból komoly bevételre tett szert.A 2010.-évben több mint 1 milliárd forint bevételre tett szert a Kispesti Honvéd labdarúgó csapata,Diegó,Abass….stb. 2012-ben.A Német SMI-Agency menedzser irodához igazolt át,és  Christopher Stoll vezetésével egy befektetői csoport hátterébeni megbizást kaptak egy NB1 Budapesti csapat többségtulajdon megszerzésére.A megbizás célja egy patinás Budapest NB1 csapat kapcsolat felvétele,és a befeketők képviselete adás-vétel lemenedzselése volt.2012-ben 07.-én Michael Budzinsky a csoport vezetője a Vasas FC KFT megvásárolta az ő segitségével.Szerepköre Vasas FC Ügyvezető Igazgatói pozició,és késöbb sportigazgatóként a klubnál.2012- ben  A Vasas FC KFT csődbe ment, átláthatatlan tartozásai miatt,átigazolásból kizárták,és óriási káosz alakult ki a klub történelmi mélypontjára került mint sportszakmailag,morálisan,pénzügyileg.

Feladatköre

Vasas FC – Újjáépítés, konszolidáció és sportszakmai reform (2012–2014)

Varga Endre a Vasas FC ügyvezető igazgatójaként, majd sportigazgatóként az egyik legsikeresebb pénzügyi és szervezeti konszolidációt vezette le a magyar labdarúgás történetében. A teljes csődközeli helyzetből indulva – saját sportolói múltjára, üzleti tapasztalataira és nemzetközi kapcsolataira támaszkodva – új stratégiát és sportszakmai filozófiát alakított ki a klub számára.

Főbb eredmények:

  • Átlátható pénzügyi rendszer kialakítása, a klub pénzügyi rehabilitációja.

  • Sikeres kapcsolatépítés az anyaegyesülettel – Markovics László elnökkel való kölcsönös bizalmi együttműködés révén az UEFA-licenc megszerzése már 2013 áprilisában megtörtént.

  • Új edzői stáb felépítése: előbb a portugál élvonalból érkező Kim Manchado, majd Szapor Gábor, a fiatalokkal jól bánó, volt utánpótlás-válogatott szakember vezette a csapatot.

  • A 2012–2013-as szezonban a csapat az NB II-ben bajnokesélyessé vált, és a Magyar Kupában az elődöntőig jutott, ahol végül ezüstérmesként zártak.

  • A csapatban helyet kaptak tehetséges magyar fiatalok, köztük:

    • Ádám Martin

    • Cseke Benjamin

    • Berecz Zsombor

    • Vida Máté

    • Kárpáti Vitéz

    • Mundi Roland

    • Ferkó Ádám

  • A rutinos játékosok és a fiatal tehetségek ötvözése egy szerethető, Vasas-érzelmű csapatot eredményezett.

Emellett több külföldi játékos is érkezett:

  • Thiago (Portugál első osztály)

  • Bango Davidson (Athletico Paranaense)

  • Lucas (Bayer Leverkusen)

Klubépítés és marketing

A klub teljes megújuláson ment keresztül:

  • Új arculat, logó, és weboldal

  • Sajtó- és kommunikációs osztály kialakítása

  • Profi marketingrendszer bevezetése

  • Növekvő nézőszám és szurkolói aktivitás

A klub sikereinek hatására zöld utat kapott a stadionrekonstrukciós projekt is.


Nemzetközi karrier: játékosmegfigyelés és menedzsment (2014–)

A német befektetők 2014-ben eladták a Vasast Jámbor Jánosnak, így Varga Endre visszatért a nemzetközi piacra.

Werder Bremen

Korábbi játékostársa, Tim Steidten kérésére a Werder Bremen játékosmegfigyelői hálózatában dolgozott, Zsótér Donát és más kelet-európai tehetségek feltérképezése volt a feladata.

SMI-Agency együttműködés

Továbbra is együttműködött az SMI menedzserirodával:

  • Gróf Dávid – próbajáték Hansa Rostocknál

  • Antal Botond – HSV Hamburg, Holstein Kiel,Hansa Rosctock,

  • Gosztonyi András – ajánlat a Hannover 96-tól

Hoffenheim és Karlsruhe

  • A TSG Hoffenheim számára Lutz Pfannenstiel kérésére végzett játékosmegfigyelést.

  • Később a Karlsruher SC megbízásából dolgozott Lothar Strehlau felkérésére.

  • Újra kapcsolatba került az SV Meppen csapatával is.


Bekeffy Football Consulting – nemzetközi menedzseri vezetői szerep

Bekeffy Football Consulting – Európa első FIFA-licencelt menedzserirodája

Varga Endre szakmai pályafutása során vezető pozíciót töltött be a belga székhelyű Bekeffy Football Consulting irodánál, amely Európa egyik legrégebbi és legtapasztaltabb futballmenedzseri szervezete.

Az iroda 1965-ben alakult Brüsszelben, és elsőként ismerte fel a profi labdarúgásban rejlő pénzügyi potenciált. Ezáltal a modern futballmenedzsment egyik úttörőjévé vált. Szakmai víziója, innovatív ötletei és nemzetközi hálózata révén forradalmi hatást gyakorolt a globális futballpiacra – így a menedzseri tevékenység időszámítását is sokan innen kezdik számon tartani.

A Bekeffy iroda:

  • Európa első FIFA által hivatalosan elismert menedzserirodája volt,

  • több mint 300 élvonalbeli nemzetközi átigazolást bonyolított le az elmúlt évtizedek során,

  • vezető szerepet töltött be a futballüzlet fejlődésében, irányt mutatva a modern játékosmenedzselés számára.

Legendás ügyfelek és partnerek:

Az iroda az évek során számos világsztár karrierjét egyengette, többek között:

  • Johan Cruyff

  • Arie Haan

  • Guus Hiddink

  • Morten Olsen

  • Jean-Marie Pfaff

  • Jonny Rep

  • Rob Rensenbrink

  • valamint a legendás edző Ernst Happel

Kapcsolata a magyar futballal:

A Bekeffy iroda szoros kapcsolatot ápolt a külföldön élő magyar futballikonokkal, köztük:

  • Puskás Ferenccel

  • Kubala Lászlóval

  • Österreicher Emillel

  • és Csillag Imrével.

Ezek a kapcsolatok nem csupán szakmai, hanem baráti, összetartó emberi viszonyokon alapultak. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy az iroda nevét a magyar futballtörténelem meghatározó alakjai között is számon tartsák.

Nemzetközi együttműködések és stratégiai kapcsolatok

A Bekeffy Football Consulting Varga Endre vezetése alatt kiterjedt nemzetközi együttműködési hálózatot épített ki, melynek révén kulcsszereplőként volt jelen számos magas szintű futballprojektben.

Fontosabb partnerek és kapcsolatok:

  • Roger Vanden Stock – az RSC Anderlecht korábbi elnöke

  • Frank Arnesen – egykori technikai igazgató (Chelsea, HSV, PSV)

  • Franky Vercauteren – volt belga válogatott játékos, edző

  • Christophe De Nolf – Union Saint-Gilloise elnöke

  • Royal Antwerpen, Union Saint-Gilloise, Club Brugge, valamint más jelentős belga és nyugat-európai klubok vezetői

Fontosabb eredmények és projektek:

  • 2018-ban a cég közreműködésével nevezték ki George Leekenst a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányává.

George Leekens magyarországi szerepvállalása (2018)

2018-ban a Bekeffy Football Consulting közreműködésével – hosszas egyeztetéseket követően – a Magyar Labdarúgó Szövetség korábbi játékosukat, a nemzetközileg elismert belga szakembert, George Leekenst nevezte ki a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányává.

A megbízatás során Varga Endre és csapata aktívan közreműködött a szakember zökkenőmentes beilleszkedésében a magyar futballkörnyezetbe:

  • szakmai háttérinformációk biztosításával,

  • kommunikációs és kapcsolattartási támogatással,

  • valamint a magyar futball belső viszonyainak megismertetésével.

Bár Leekens munkáját számos sérülés és korlátozott lehetőség nehezítette, mégis sikerült több kulcsfontosságú változást elindítania a válogatott keretben:

  • Nála szerepelt először válogatott szűk keretében Szoboszlai Dominik,

  • ő adott először lehetőséget Varga Kevinnek és Botka Endrének,

  • Sallai Rolandot nála próbálták ki először jobb oldali támadóként,

  • ő kísérletezett először a három belső védős rendszerrel,

  • továbbá stabil helyet biztosított a keretben Gulácsi Péter és Dibusz Dénes számára is.

Bár a válogatott eredményei a Leekens-időszakban elmaradtak a várakozásoktól, munkája megalapozta a későbbi eredményesebb korszakot.
A válogatott keret fiatalítása és a játékrendszerben végrehajtott változások hosszú távon előnyösen hatottak a magyar labdarúgás fejlődésére, így az ő tevékenysége egyértelműen pozitív örökséget hagyott maga után.

2019 – Stratégiai együttműködés Louis De Vries Management SL Ltd-vel és a Győri ETO FC akvizíciós kísérlete

2019-ben a Bekeffy Football Consulting Varga Endre vezetővel stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Louis De Vries Management SL Ltd. nemzetközi befektetői csoporttal, amely többek között a Marbella United (Spanyolország) és a KSC Lokeren (Belgium) tulajdonosa volt.

A partnercég tulajdonosa, Louis De Vries, évtizedes személyes és szakmai kapcsolatot ápolt a Bekeffy Football Consultinggal, és sportbeli befektetői karrierjét a 1980-as években Bekeffy Jenő úttörő munkája inspirálta. A kétoldalú együttműködés alapja nem csupán üzleti, hanem mély baráti és értékalapú kapcsolat volt, melyet a magyar-belga családi kötődések is tovább erősítettek.

Louis De Vries korábban részvényes volt a Budapest Honvéd FC-ben, amellyel bajnoki címet is szerzett, és amely klub iránti elköteleződését is a Bekeffy-iroda révén alakította ki.

A stratégiai megállapodás részeként a befektetői csoport vételi ajánlatot tett a Győri ETO FC Kft. megvásárlására. Az ajánlatot egy részletes üzleti koncepció és hivatalos bankgarancia kísérte, amely hosszú távon biztosította volna a klub pénzügyi és szakmai stabilitását.

Annak ellenére, hogy az ajánlat transzparens, megalapozott és tőkeerős volt, valamint a háttérben további nemzetközi partnerek is felsorakoztak, a győri tulajdonos végül – hosszas tárgyalások után – elutasította a vételi ajánlatot. Így az akvizíció nem valósult meg.

Ez az ügylet a második komoly klubvásárlási kísérlet volt Magyarországon, amelyet a Bekeffy Football Consulting irányított le Varga Endre vezetésével , nemzetközi befektetői háttérrel, teljes üzleti és sportstratégiai előkészítéssel.



Nem futballhoz köthető tevékenységei, üzleti érdekeltségei

A sport és menedzsment világán túl több sikeres, saját tulajdonú vállalkozást is működtet, főként a sportszergyártás, sporttáplálkozás és egészségügyi innováció területén.

2006 óta dolgozik együtt a németországi Dragonsport GmbH sportszergyártó céggel, amelynek hosszú éveken át nemzetközi vezetője is volt. A vállalat Németország Ruhr-vidékének második legnagyobb sportraktárával rendelkezik, és több sportágban is elismert szereplő. A cég szponzorként is megjelent a magyar labdarúgásban, támogatta többek között az NB I-es Vác FC-t, a Vasas FC Kft-t, valamint a BKV Előre SC-t.

Magyarországi képviselőjeként kizárólagos forgalmazási joggal rendelkezik a Cawila GmbH sporteszközgyártó vállalat termékeire, amely többek között a német labdarúgó-válogatott és az angol Manchester United beszállítója is. Innovációs tevékenysége keretében elsőként hozta be Magyarországra a Maxxbox készítményt is.

2018 óta kizárólagos magyarországi forgalmazója a világhírű, prémium kategóriás német étrendkiegészítő gyártónak, a Dr. Wolz GmbH-nak. A cég a világon elsőként fejlesztett ki sportolók számára doppingmentes, természetes alapú, egészséges teljesítményfokozókat, és Németország egyik legelismertebb gyártójának számít a területen.

Emellett egészségügyi érdekeltsége is jelentős: tulajdonosa a nemzetközileg elismert International Check Point by Vegateszt alternatív orvosi rendelőhálózat magyarországi központjának, amely Közép- és Kelet-Európa egyik vezető rendelője a holisztikus prevenció, diagnosztika és életmód-tanácsadás terén

✅ Összefoglalás

Ez a szakasz világosan bemutatja:

  • Példátlan válságkezelési és klubmenedzsment-tapasztalatot

  • Nemzetközi szintű játékosmegfigyelői és ügynöki munkát

  • Kiváló kapcsolati háló vezető klubokkal, menedzserekkel, befektetőkkel

HOBBI

2016.-ben Bóta Gusztáv hivta le a KMH SE Amatör jégkorong sportegyesületbe edzésre.KMH SE Magyarország első számú amatőr jégkorong sport egyesülelete.A Magyar jégkorong szövetség által megrendezett országos kiirt  OB2,OB3,O4 Bajnokságait utolsó 10.- évben legtöbbszőr megnyerték.