Cikkek
Vasas: a német befektető évi kétmillió eurós költségvetést szeretne
Vasas: 450 milliós költségvetés, Rósa és Sowunmi is képben
Felfelé ívelő pályán
Nagybevásárlás Angyalföldön: Hét brazil játékost igazolt a Vasas
http://www.foci24.com/index.php?ugras=hirolvaso&hirszama=97508&nyelv=0
Angyalföldön.Távol áll tőlünk a rúgd és fuss elve.
Varga Endre, a Vasas cégvezetője: “Ez a mérkőzés is tanúbizonyságát adta annak, hogy a Futball Kft.-t és a Kubala Akadémiát tulajdonló két gazdasági társaság célja az együttműködés. Közös érdekünk hogy minél több akadémista kerüljön a felnőtt csapat keretéhez, és ott megmutathassa tudását.
Sok ügyes fiatalt láttam, közülük egy-ketten már a közeljövőben rendszeres résztvevői lehetnek a felnőttek edzéseinek. Főként azt figyeltem, hogy mennyire bátrak az egy az egy elleni szituációkban, milyen sikerrel vívják meg a párharcokat, hiszen a mai modern futball elsősorban ezt a képességet várja el tőlük. Vezetőedzőnk Szapor Gábor már eddig is számtalanszor bizonyította, hogy kiválóan ért a fiatalok nyelvén, azt várjuk tőle a jövőben is, hogy kihozza belőlük a maximumot úgy, hogy megpróbálunk egy passzjátékra épülő, stílusosan futballozó csapatot kialakítani. Távol áll tőlünk a rúgd és fuss elve.
Fáy utca: Értékmegőrző!
http://www.vasassc.hu/hirek/5656/fay-utca–ertekmegorzo
Tóth András – aki sok-sok éve szolgálja már a Vasast – a közelmúltról és a közeli jövőről.
Játékosként még a dobogós helyezésekért harcolt – természetesen az NB I-ben.Megkönnyezte a tizenegyesekkel elbukott felejthetetlen kupaelődöntőt, és talán még ma sem lépett túl egy elveszített kupadöntőn sem. Tóth András és a Vasas akkoriban még meghatározó szerepet játszott a magyar futballban. Azóta sok minden történt. Totya átélt a szurkolókkal együtt megannyi drámát, a csapat megszűnését, koszorút a zöld gyepen, ilyen-olyan hazai és külföldi befektetők ígérethalmazát, újabb és újabb csőd közeli állapotot. Az egykori válogatott hátvéd most viszont újra optimista, a piros-kék hívekkel együtt.
Mielőtt erről a bizonyos jövőképről beszélgetnénk, muszáj rákérdeznem a közelmúlt történéseire. Mert a szurkolók azóta sem értik, mi is történt valójában a kulisszák mögött. Jött a sokadik tulajdonosváltás, beléptek a képbe, a Vasas életébe a németek és gyakorlatilag rengeteg pénzt áldozva megmentették a klubot. Nem győztünk hálálkodni nekik, aztán egyszer csak fordult a kocka, és a „német uralom” rémálomba fordult.
– A gazdasági háttérről én nem tudok, és nem is akarok beszélni. Ami a szakmai oldalt illeti, ott sokáig valóban jól alakultak a dolgok. A németek először egy portugál trénert neveztek ki a csapat élére, aki véleményem szerint nem arra számított, amit itt kapott, így mondva csinált indokokkal elköszönt. De az akkori vezető használható játékosokat hoztak ide, hazaiakat és külföldieket, és az is jó döntés volt, amikor Szapor Gábort nevezték ki a csapat élére. Az őszi idényt úgy zártuk, hogy a Kft konszolidálása és csapatépítése egyértelműen jó úton halad. A feljutás ott lebegett a szemünk előtt.
Aztán minden megváltozott. Varga Endrét, aki ezeket a pozitív változásokat levezényelte menesztették a Kft éléről, elköszöntek Szapor Gábortól, és jött az immár legendás Dirk Berger, a német tréner. Milyen volt vele dolgozni?
– Magánemberként egy rossz szavam nem lehet rá. Olykor kikérte a véleményemet, az más kérdés, hogy bármit is mondtam, javasoltam neki, homlokegyenest az ellenkezőjét csinálta. Az összeállításba sem engedett beleszólni, és ha néha meccsek közben azt kérdezte tőlem a kispadon, hogy szerintem hol változtassak, biztos ne azt csinálta amit én mondtam neki. Járta a maga útját, és biztos volt benne, hogy az a jó, az a helyes, amit ő kitalált.
Erkölcs nélkül nincs labdarúgás.
http://www.rangado.hu/tartalom/cikk/239135_erkolcs_nelkul_nincs_labdarugas
Az előző tulajdonos egy szélhámos volt, ezért kevés hiányzott ahhoz, hogy a Vasas FC tavaly nyáron megszűnjön. A csapat kiesett az NB I-ből, és úgy tűnt, menthetetlenné vált. Aztán betoppant Angyalföldre a megmentő. Elsőre biztosan túlságosan magasztos tűnik ez a szó, de jelenleg, több mint fél év elteltével valóban úgy tűnik, hogy Varga Endre nélkül nem menekült volna meg a csapat.
A BKV Előre, a Győri ETO, a Stadler FC, a Pécsi MFC és a Diósgyőr egykori játékosa hosszú éveken keresztül Németországban futballozott, és széles kapcsolatrendszerrel felvértezve tért haza, a nyelvtudásról nem is beszélve. Neki köszönhető, hogy Michael Budzinski jelentős összeget invesztált a Vasasba, és anyagilag visszarántotta a klubot a szakadék széléről. 35 évesen ő lett az egyik cégvezető, és a munkáját a háttérben és a reflektorfényben is sikerek övezték. elég, ha csak annyit mondunk, a csapat a második helyen telel az NB II Keleti-csoportjában, a Magyar Kupában is versenyben van, ráadásul a szurkolók visszaszoktak az Illovszky-stadion lelátóira.
Hogy csúcsvezetői szinten nincs minden rendben, az akkor látszott először, amikor a sikeres őszi szereplés és a szerződéshosszabbítás után, egyik pillanatról a másikra menesztették Szapor Gábor vezetőedzőt, és helyette a német Dirk Bergert nevezték ki, akinek komoly szakmai múltja és tapasztalata van – a német negyedik és az ötödik ligában… Aztán a klub egyik legtehetségesebb magyar fiatalját, Polényi Gábort kölcsönadták… Végül jött az újabb megdöbbentő bejelentés: Varga Endrének is távoznia kell. A Rangadó.hu kérésére megszólalt az immár csak volt cégvezető, aki kendőzetlen őszinteséggel beszél az elmúlt időszakról, az eredményekről, és a jelenlegi helyzetről. Amolyan rendhagyó interjú ez, ami tulajdonképpen nem is interjú, hiszen a beszélgetőtárs mondandóját nem kérdésekkel, csupán témamegjelölésekkel tagoljuk.
A kezdetek
Idehoztam a németeket, összehoztam az üzletet, a német befektető megvásárolta a Vasast, engem pedig cégvezetői posztra állított. Hivatalosan tavaly augusztus nyolcadikán kezdtünk dolgozni – mesélte a Rangadó.hu megkeresésére Varga Endre. – Mindenki tudja, milyenen állapotok uralkodtak akkor Angyalföldön, nem kell részleteznem, mert korábban már sokat beszéltem róla. Szerintem erkölcsileg még soha nem volt ilyen állapotban ez a csapat, mint tavaly nyáron. Nem volt hit, de a vezetésemmel elkezdődött a klub felépítése. Játékosokat kellett szerződtetnünk, de nem tudtunk, mert kizártak minket a pécsi ügyből kifolyólag. Mára a klub a konszolidáció kilencven százalékán túl van, a legnehezebb ügyeket a vezetésemmel lezártuk. A csapat a második helyen áll a bajnokságban, hátránya csak három pont a Békéscsabával szemben, tehát reális esélye van az NB I-be jutásra. A Magyar Kupban pedig ott van a legjobb nyolc között. A licenckövetelményekhez előkészítettem mindent, megállapodtam az akadémiával egy jövőbeli együttműködésről. Minden téren pozitív munkát végeztem, kizárólag a klubért dolgoztam, mindig a befejtető érdekeit néztem, lojális voltam vele. A labdarúgókhoz mindig korrekt voltam, sosem csaptam be senkit. A szurkolókkal is őszintén beszéltem, a valóságot kommunikáltam feléjük. Az én hitvallásom az, hogy csak erkölcsös és korrekt módon lehet felépíteni egy klubot.
Az ő szerepe
A vezetésben csak én beszéltem magyarul, ezért a játékosokkal, és a konszolidációval kapcsolatban a cégekkel egyedül én ültem le, persze mindig korrektül tájékoztattam a cégvezetőtársamat mindenről. Jó megállapodásokat kötöttem, korrektül ki lettek fizetve az emberek. Tavaly nyáron a lehetőségekhez képest jól igazoltam. A portugál edző távozása után optimális szakembert igazoltam, ezt az eredmények is igazolják, hiszen felfelé ívelt a pályánk. Azoknak a játékosoknak, akikre nem volt szükségünk, segítettem csapatot találni, úgy, hogy még legyen számukra visszaút. A szurkolókkal és a médiával való kapcsolattartás is nagyon pozitív volt. Minden fronton bizonyítottam, hogy képes vagyok a klubot irányítani, vezetni. Óriási a különbség aközött, amilyen helyzetben a Vasas tavaly volt, illetve amilyenben most van.
Azt is mindenki tudja, hogy mik történtek a múltban az FC és az SC között. Mindenki emlékszik azokra a hibákra, amelyek miatt megromlott a viszony. Ezt helyreállítottam, és Markovits Lászlóval nagyon jó munkakapcsolatot ápoltam. Nélküle a futballklub sem működik, rá nagyon nagy szükség van. Kiválóan működött a közös munkánk. Ő egy nagyon normális ember, aki nagyon sokat tesz azért, hogy a Vasas SC létezzen, fennmaradjon, működjön. A sportklub a futballklub egyszázalékos tulajdonosa, tehát joga van tudnia, mi történik az FC-ben.
De miért?
A klub fejlődése nagyon pozitív tendenciát mutatott ahhoz képest, hogy az indulások egy mosógép sem volt, mezek sem voltak, szertáros sem volt… Nem működött semmi, nem voltak játékosok, a klub úszott az adósságban és erkölcsileg le volt amortizálva. Mára mindenki visszakapta a hitét, és ebben nagyon nagy szerepem volt. Eljutottunk odáig, hogy külföldön készülhet a csapat, és elkezdett azon az úton menni, hogy profi legyen. Erkölcsileg minden szinten korrektül jártunk el. Ha az elmúlt fél év mérlegét nézzük, a magyar labdarúgásban kevesen hajtották végre azt, amit én.
Okot nem tudok, de szerintem nem is kell keresnem, mert nincs benne logika. Egyszerűen idejöttek, és közölték, hogy felbontják a szerződést velem. A német tulajdonos szombaton menesztett. A miértjét nem tudom. Nehéz is lenne indokokat találni, hiszen amilyen eredményeink voltak, az egyedi a magyar labdarúgásban. Bárhova tudok pénzt vinni, bárhol tudok segíteni, bármikor el tudom végezni ugyanezt a munkát. Az a felfogás, amit képviselek, mindenkinek nagyon tetszett a sportágban.
Mindent feláldozott
A szurkolóknak nagyon köszönöm, hogy a csapat mögött álltak, és segítettek a jó eredmények elérésében az együttest. Az ajtóm mindig nyitva állt előttük, hiszen közös a célunk: hogy ismét NB I-es legyen a csapat. Merészebb álmokat is dédelgettünk, és remélem, a munkám eredménye kitart legalább a mostani bajnokság végéig. Sajnálom, hogy nem folytathatom a munkát, hiszen nagyon nagy energiával dolgoztam, mindeközben lemondtam a családomról, az újszülött fiamat szinte alig láttam. Mindent feláldoztam, hogy a klub visszakapja azt a jó hírét, ami volt. Sajnálom, hogy nem engedik befejezni…
Nagyon jó munkakapcsolatot alakítottam ki a játékosokkal, így sikerült egy szétvert csapatból ilyen ütőképes, jó közösséget kovácsolni. Ebben is nagy részem volt, hiszen sok időt töltöttem az öltözőben. Mindig arra kértem a srácokat, higgyenek a munkában. Törekedtem rá, hogy csak az húzzon fel Vasas-mezt, aki ezt megérdemli, és ősszel csak azok húzták fel, akik megérdemelték.
Szapor Gábor menesztéséről
Ebben is nagyon lojális voltam. A tulajdonos kérte, hogy menesszem a vezetőedzőt. Tudomásul vettem, és végrehajtottam. Pedig mindenki tudja, milyen eredményeket ért el, és a közelmúltban hosszabbítottak vele szerződést. Váratlan volt mindenkinek, számomra is, de mindig mindent a Vasas érdekében tettem, és védtem a tulajdonost. Arra törekedtem, hogy a klubba invesztált pénz megtérüljön számára. Talán túl korrekt voltam, túl erkölcsös? Én abban hiszek, hogy csak úgy lehet futballt csinálni, klubot építeni, ha soha nem csapsz be senkit! Erkölcs nélkül nincs labdarúgás.
Szorítok, hogy minél előrébb végezzen a csapat, mert nem szeretném, hogy tönkremenjen az a munka, amit elvégeztem. A Vasas a szívembe nőtt, nagyon jól éreztem magam az ott futballozó emberekkel. Csodálatos élmény volt a Békéscsaba elleni továbbjutás, majdnem elsírtam magam. Óriási siker, ha arra gondolunk, honnan kezdtük, és hova jutottunk.
Szezonzáró decemberi Szurkolói Ankét.
https://web.archive.org/web/20220706200705/http://www.vasasfc.hu/hirek/szezonzaro_decemberi_szurkoloi_anket-18.
2012. December 07-én pénteken este az új edzőcsarnok aulájában tartott szurkolói ankétot a Vasas Futball Kft. vezetősége.
2012. December 07-én pénteken este az új edzőcsarnok aulájában tartott szurkolói ankétot a Vasas Futball Kft. vezetősége.
Rögtön az ankét elején választ kaptunk arra, hogy miért szeretett volna a Futball kft. vezetése ebben a némileg szokatlan időpontban találkozni a szurkolókkal. Varga Endre cégvezető a szép számmal jelenlévő Vasas-drukkernek elmondta, hogy elsősorban a különféle pletykák elterjedésének szeretné elejét venni azzal, hogy nyíltan válaszol a felmerülő kérdésekre.
A cégvezető elsőként röviden értékelte a mögöttünk hagyott félszezont. Méltatta a portugál mestert, aki nehéz helyzetből indulva lerakta a későbbi alapokat, és természetesen Szapor Gábort is, aki alatt beérett a csapat. Friss hír, de korántsem meglepő ennek kapcsán, hogy vezetőedzőnk szerződését meghosszabbították jövő nyárig.
Varga Endre kiemelte azt is, hogy egy nagyon jó szellemű csapattá alakult a Vasas az utóbbi hónapokban, a játékosok pályán belül és kívül is mindent megtesznek egymásért, ez pedig látszik az eredményességen is.
Christian Kraut, a pénzügyekért felelős vezető elmondta, hogy eddig körülbelül félmillió eurót költöttek a futballcsapatra, ez pedig a napi működés mellett arra volt elég, hogy az elképesztő mértékű adósság több mint a felét konszolidálják.
A tél folyamán lesz pénz játékosvásárlásra is, két-három poszton is erősítést tervez a vezetés. Az is biztos, hogy Mundi Roland távozik a csapattól, hiába kínáltak neki kedvező szerződést, a játékos nem akar a Vasasnál maradni. A másik biztosnak tűnő távozó, a védő, Tóth Máté, rajtuk kívül azonban együtt marad a keret.
A játékosok januárban napközis rendszerben, napi két edzéssel kezdik az alapozást, a későbbi tervek között pedig egy törökországi edzőtábor is szerepel.
Többen firtatták a Vasas Kubala Akadémia és a felnőtt csapat közötti viszony milyenségét, Varga Endre elmondta, hogy nincs széthúzás a két fél között, az érdekek közösek, összetartó és eredményes Vasast szeretne mindenki látni.
Apró, de annál fontosabb külsőségekről is szó esett: Töttősi Attila, technikai vezető bemutatta a futballcsapat új címerét. Ezen kívül pedig az is szóba kerül, hogy hogyan lehetne még több nézőt kicsalogatni tavasszal a Fáy utcába. Egy biztos, különböző akciók várnak a szurkolókra a jövőben. Erről, és a többi, a csapatot érintő fontos információról hamarosan egy új weblapon értesülhetnek a szurkolók, amelynek elindulását december 20-ára ígérték.
A különféle marketing-ügyek kapcsán, a marketingigazgató, Békeffy Gábor elmondta, hogy eredményes tárgyalásokat folytattak több jövőbeli szponzorral is, akik már tavasszal támogatni fogják a csapatot.
Visszakövetelik Varga Endrét a Vasas-szurkolók.
http://www.nb1.hu/hirek/visszakovetelik-varga-endret-vasas-szurkolok
Jámbor János és Vancsa Miklós távozása óta megszokott dolog volt a Vasassal kapcsolatban, hogy, forrtak az indulatok, negatívabbnál negatívabb dolgok történtek a Fáy utcában. Tavaly nyáron azonban Varga Endre lett a cégvezető, akinek a közbenjárására német befektető érkezett Angyalföldre. A gárda, jelenleg közel áll ahhoz, hogy visszajusson az élvonalba, ám a télen, érthetetlen események történtek. Előbb szerződést hosszabbítottak Szapor Gábor vezetőedzővel, majd menesztették, pár nappal ezelőtt pedig Varga Endre került lapátra.
Nem nehéz kitalálni és rájönni, érdekellentétek feszülnek a focicsapat vezetőségében. Az egyik oldalon Varga Endre állt, a másikon a német ügyvezető, az eddig biztosítási ügynökként dolgozó Christian Kraut, valamint másik két „vezető”, akik közül az egyik a Faragó-időszak alatt tanácsadója volt Kovács Ágnes ügyvezetőnek (kiesett és majdnem meg is szűnt a Vasas focicsapata ebben az időszakban) valamint egy volt pénztáros. Híreink szerint utóbbiak 24 oldalas levelet küldtek a német tulajdonosnak, amelyben eláztatták Vargát, aki így kirúgta őt. Jelzés értékű lehet azonban, hogy a tulajdonos jelezte, hamarosan Magyarországra érkezik, hogy személyesen tájékozódjon a kialakult helyzetből, így a Vasas-szurkolók reménykedhetnek, hogy Varga visszakerül, a másik csoporttól pedig megválik majd, mert attól félnek, hogy újra szakmai és anyagi gondok lesznek, amelyeknek már vannak előjelei.
Vargát visszakövetelik
A szurkolók képviselői egyébként kedden délben látogatást tettek a Fáy utcában, érkezésüket előre jelezték Krautnak és embereinek. Kraut azonban elment a megbeszélés előtt, míg munkatársaik (akik egy ideje a közösségi portálokon küldözgetnek Pr-leveleket a szurkolóknak) teával próbáltak kedveskedni.
– Nem értünk egyet Varga Endre elküldésével, és ebbe nem is nyugszunk bele – tájékoztatta honlapunknak az egyik drukker – Kraut most lehet, hogy nem találkozott velünk, de hamarosan megint megkeressük. Azt a két vezetőt, akit ott találtunk, mi nem tartjuk partnernek, nem állunk velük szóba, mivel a Faragó emberei. A teájukból egy kortyot nem voltunk hajlandóak inni, mert nem kérünk a lekenyerezési kísérleteikből, amiket mélyen elítéltünk eddig is, ezért jó lenne, ha befejeznék az ilyen irányú kísérleteiket. Viszont meglátogattuk Markovits Lászlót, a Vasas SC ügyvezető elnökét, akit szintén belekevertek Varga kirúgásába, pedig neki, semmi köze nem volt ehhez. Jeleztük Markovitsnak az aggályainkat, valamint azt, hogy szeretnénk, ha Varga Endre visszatérne. A Vasas SC ügyvezetőjét biztosítottuk, hogy őt, a Vasas SC-t és Varga Endrét is mindenben támogatjuk a továbbiakban.
S. Z.
Varga Endrét vissza a Vasasba!/ Wir fordern Endre Varga zurück!
http://www.peticiok.com/varga_endret_vissza_a_vasasba
Sajnálattal vettünk tudomást arról a hírről, miszerint a Vasas német tulajdonosa néhány nappal ezelőtt felmondott Varga Endrének, a Vasas Futball Kft. ügyvezetőjének.
Úgy gondoljuk, hogy Varga Endre olyan minőségi vezetői munkát végzett, amelyre már rég volt példa a Fáy utcában.
Értetlenül állunk a történtek előtt, és őszintén reméljük, hogy e petíció hatására a tulajdonos, Budzinski úr is meggondolja magát a menesztéssel kapcsolatban.
Auf Deutsch:
Wir haben die ungeheuerliche Nachricht gelesen, dass der Inhaber von Vasas Fc Endre Varga weggelassen hat.
Wir denken Endre Varga ist eine sensationelle Arbeit getan. Vor langer Zeit solche gab es nicht bei Vasas.
Wir hoffen ehrlich, dass durch diese Petition den Inhaber auf eine andere Entscheidung anfeuern können.
| Péter Kun G. | #6 Re:2013-02-17 12:58 Ma kirakom a Vasas facebook oldalára is, eddig több mint 100 “aláírás” gyűlt össze. |
|
2013-02-16 21:03 Én csak azt szeretném mondani,hogy igen is követeljük Varga Endrét vissza helyére ezt Szlovákiából- Rimaszombatból küldjük,hogy itt is vagyunk VASAS drukerek de nem kevesen és az ő nevükben is irom ezt a pár sort
| |
Was macht eigentlich Endre Varga
Interview: Was macht eigentlich Endre Varga? 26. oktober 2010 ⋅ Kommentieren Dresdener Morgensport http://www.stahl-riesa.com/interviews/interview-was-macht-eigentlich-endre-varga/
Steckbrief:
Name,Vorname: Varga, Endre
Geburtsort: Budapest
Geburtsdatum: 04.06.77
im Verein: Saison 2000/2001
gekommen von: Chemnitzter FC 2 bundesliga
gewechselt nach: Concordia Irhove Regionalliga
stahl-riesa.com: Hallo Endre. Schön, nach sovielen Jahren etwas von dir zuhören. Ich hoffe du hast deine Zeit in unserer Heimatstadt nicht vergessen?
Endre Varga: Ich habe Riesa nicht vergessen. Ihr seit immer in meinem Herzen geblieben.
stahl-riesa.com: Du warst damals, soweit ich mich errinnere, der erste ausländische Spieler überhaupt in der Stahlwerkerelf. Wie wurdest du von allen Mitspielern und den Fans aufgenommen? Sicherlich gut, denn du bist ja eine Frohnatur.
Endre Varga: Ja das stimmt. ich bin sehr stolz darauf, dass ich der erste ausländische Spieler war. Die Komunikation mit meinen Mitspielern war sehr schwer, weil ich die Sprache nicht richtig konnte. Mit den Fans habe ich mich ab der ersten Minute gut verstanden und die haben immer hinten mir gestanden.
Stahl-riesa.com: Wie kam es, dass du damals zum FC Stahl Riesa 1998 gewechselt bist?
Endre Varga: Das ist eine lange Geschichte! In der Saison 99/00 habe ich in der ersten ungarischen Liga bei Pécs MFC gespielt. Dieses Jahr wurde ich als zentraler Mittefeldspieler zum besten Spieler der Saison gewählt (habe die beste Note bekommen von einer ungarischen Sportzeitung ). Ich habe nach dieser sehr erfolgreichen Saison ein Angebot von Alemania Aachen bekommen .Im März 2000 besuchte ich Aachen und hatte mich schon mit dem Verein über einen Vertrag geeinigt. Meine Ablöse war am Anfang 500000 Euro, Pécs hatte diese am Ende auf 250.000 Euro gesenkt, aber Aachen konnte diesen Betrag leider nicht bezahlen. Später, Ende Oktober konnte ich aus meinem Vertrag rauskommen und bin zum Chemnitzer FC gewechseln. Nachdem der CFC aus der 2. Bundesliga abgestiegen war, hatten fast alle Spieler den Verein verlassen und ich konnte auch ablösefrei gehen. Im Juli bin ich nach Deutschland zurückgekommen um meine Sachen abzuholen und einiges zuklären. Mittlerweile hatte ich in Chemnitz einen sehr sympatischen Ungarn namens Robert Barkoczi kennengelernt. Er hat mich gefragt ob ich Lust hätte in Deutschland zu bleiben, weil Stahl Riesa noch Fussballspieler sucht. Ebenso fragte er mich, ob ich Lust hätte bei Stahl mit zu trainieren. Ich habe ganz einfach „ja“ gesagt. Später hat Horst Rau gesagt, dass er möchte das ich sofort bleibe.
Stahl-riesa.com: Die Stadt Riesa möchte ja in der Öffentlichkeit immer als “Sportstadt” wahrgenommen werden! Wie ist deine Meinung über die Elbmetropole?
Endre Varga: Ich denke Riesa ist eine sehr schöne Stadt und die Fans haben mindestens eine Regionaligamannschaft verdient. Ich finde es sehr schade, dass die Stadt solche Ziele nie richtig unterstützt hat. Fussball sollte in Riesa das Erste und Wichtigste sein.
Stahl-riesa.com: Was war dein schönstes Spiel für Stahl?
Endre Varga: Es gab viele tolle Spiele. Ich hatte mich sehr gefreut über den sportlichen Verblieb in der Oberliga. Wie gesagt, es kam ja leider anders. Aber ich kann mich noch an den tollen Augenblick erinnern als ich das erste Spiel im Stahltrikot bestritt. Das war ein schönes Gefühl in dem tollen Ernst- Grube- Stadion zu spielen. Welcher der Stahlfans hatte eigentlich das Transparent: „Dortmund hat Rosicky, wir haben Varga“ geschreiben?
Stahl-riesa.com: Wie fandest du die Riesaer-Fans?
Endre Varga: Einfach fantastisch und einzigartig! Sehr emotional, und alle sind richtig nett.
stahl-riesa.com: Nachdem du deine Zeit in Riesa sicherlich unfreiwillig beenden musstest, bist du nach Niedersachsen zu Concordia Irhove gewechselt. Dort spieltest du im DFB- Pokal gegen die Borussia aus Dortmund? Wie war es gegen Bundesligaprofis zu spielen?
Endre Varga: Es war sehr schön, aber ich habe in diesen Spielen keinen Druck gehabt. Ich war ja auch 6 Jahre lang Profi. Und ich habe im UEFA – International- Cup (UI Cup) auch gegen Mannschaften gespielt, welche auch ein großes Format hatten.
tahl-riesa.com: Danach ging es nach Meppen ins Emsland. Sicherlich auch eine tolle Karrierestation?
Endre Varga: Ja damals hatte ich ein Angebot von Schalke 04 Amateuren. Auch Gerhald Kleppinger (Trainer von den Amateuren) hatte gesagt, wenn ich mich reinhänge, habe ich viellecht die Chance Bundsligaprofi zu werden. Aber wir konnten uns einfach nicht mit Rudi Assauer einigen. Mittleweile wollte mich noch immer Meppen haben. Dann habe ich einen 2 Jahresvertrag unterschreiben. Die wollten unbedingt aufsteigen. Wir waren 2004 Herbstmeister geworden. Alles war sehr gut gelaufen, aber in der Rückrunde haben wir wichtige Spiele verloren und am Ende sind wir nur Zweiter geworden. 2005 wurde ein schwieriges Jahr, weil Meppen genau die gleichen Probleme hatte, wie damals Stahl. Aber am Ende habe ich doch noch mein Gehalt bekommen. 2006 habe ich mit Meppen den 3.Platz geschafft. 2008 wollten wir unbedingt den 8. Platz schaffen um uns zur Regionalliga zu qualifizieren. Leider gelang uns das nicht. Trotzdem habe ich 115 Punktspiele gemacht und ebsenso 25 Pokalspiele. Ich war auch in Meppen, genauso wie in Riesa, Publikumliebling.
nterview: Was macht eigentlich Endre Varga? 26. oktober 2010 ⋅ Kommentieren Dresdener Morgensport http://www.stahl-riesa.com/interviews/interview-was-macht-eigentlich-endre-varga/
Steckbrief:
Name,Vorname: Varga, Endre
Geburtsort: Budapest
Geburtsdatum: 04.06.77
im Verein: Saison 2000/2001
gekommen von: Chemnitzter FC 2 bundesliga
gewechselt nach: Concordia Irhove Regionalliga
stahl-riesa.com: Hallo Endre. Schön, nach sovielen Jahren etwas von dir zuhören. Ich hoffe du hast deine Zeit in unserer Heimatstadt nicht vergessen?
Endre Varga: Ich habe Riesa nicht vergessen. Ihr seit immer in meinem Herzen geblieben.
stahl-riesa.com: Du warst damals, soweit ich mich errinnere, der erste ausländische Spieler überhaupt in der Stahlwerkerelf. Wie wurdest du von allen Mitspielern und den Fans aufgenommen? Sicherlich gut, denn du bist ja eine Frohnatur.
Endre Varga: Ja das stimmt. ich bin sehr stolz darauf, dass ich der erste ausländische Spieler war. Die Komunikation mit meinen Mitspielern war sehr schwer, weil ich die Sprache nicht richtig konnte. Mit den Fans habe ich mich ab der ersten Minute gut verstanden und die haben immer hinten mir gestanden.
Stahl-riesa.com: Wie kam es, dass du damals zum FC Stahl Riesa 1998 gewechselt bist?
Endre Varga: Das ist eine lange Geschichte! In der Saison 99/00 habe ich in der ersten ungarischen Liga bei Pécs MFC gespielt. Dieses Jahr wurde ich als zentraler Mittefeldspieler zum besten Spieler der Saison gewählt (habe die beste Note bekommen von einer ungarischen Sportzeitung ). Ich habe nach dieser sehr erfolgreichen Saison ein Angebot von Alemania Aachen bekommen .Im März 2000 besuchte ich Aachen und hatte mich schon mit dem Verein über einen Vertrag geeinigt. Meine Ablöse war am Anfang 500000 Euro, Pécs hatte diese am Ende auf 250.000 Euro gesenkt, aber Aachen konnte diesen Betrag leider nicht bezahlen. Später, Ende Oktober konnte ich aus meinem Vertrag rauskommen und bin zum Chemnitzer FC gewechseln. Nachdem der CFC aus der 2. Bundesliga abgestiegen war, hatten fast alle Spieler den Verein verlassen und ich konnte auch ablösefrei gehen. Im Juli bin ich nach Deutschland zurückgekommen um meine Sachen abzuholen und einiges zuklären. Mittlerweile hatte ich in Chemnitz einen sehr sympatischen Ungarn namens Robert Barkoczi kennengelernt. Er hat mich gefragt ob ich Lust hätte in Deutschland zu bleiben, weil Stahl Riesa noch Fussballspieler sucht. Ebenso fragte er mich, ob ich Lust hätte bei Stahl mit zu trainieren. Ich habe ganz einfach „ja“ gesagt. Später hat Horst Rau gesagt, dass er möchte das ich sofort bleibe.
Stahl-riesa.com: Die Stadt Riesa möchte ja in der Öffentlichkeit immer als “Sportstadt” wahrgenommen werden! Wie ist deine Meinung über die Elbmetropole?
Endre Varga: Ich denke Riesa ist eine sehr schöne Stadt und die Fans haben mindestens eine Regionaligamannschaft verdient. Ich finde es sehr schade, dass die Stadt solche Ziele nie richtig unterstützt hat. Fussball sollte in Riesa das Erste und Wichtigste sein.
Stahl-riesa.com: Was war dein schönstes Spiel für Stahl?
Endre Varga: Es gab viele tolle Spiele. Ich hatte mich sehr gefreut über den sportlichen Verblieb in der Oberliga. Wie gesagt, es kam ja leider anders. Aber ich kann mich noch an den tollen Augenblick erinnern als ich das erste Spiel im Stahltrikot bestritt. Das war ein schönes Gefühl in dem tollen Ernst- Grube- Stadion zu spielen. Welcher der Stahlfans hatte eigentlich das Transparent: „Dortmund hat Rosicky, wir haben Varga“ geschreiben?
Stahl-riesa.com: Wie fandest du die Riesaer-Fans?
Endre Varga: Einfach fantastisch und einzigartig! Sehr emotional, und alle sind richtig nett.
stahl-riesa.com: Nachdem du deine Zeit in Riesa sicherlich unfreiwillig beenden musstest, bist du nach Niedersachsen zu Concordia Irhove gewechselt. Dort spieltest du im DFB- Pokal gegen die Borussia aus Dortmund? Wie war es gegen Bundesligaprofis zu spielen?
Endre Varga: Es war sehr schön, aber ich habe in diesen Spielen keinen Druck gehabt. Ich war ja auch 6 Jahre lang Profi. Und ich habe im UEFA – International- Cup (UI Cup) auch gegen Mannschaften gespielt, welche auch ein großes Format hatten.
tahl-riesa.com: Danach ging es nach Meppen ins Emsland. Sicherlich auch eine tolle Karrierestation?
Endre Varga: Ja damals hatte ich ein Angebot von Schalke 04 Amateuren. Auch Gerhald Kleppinger (Trainer von den Amateuren) hatte gesagt, wenn ich mich reinhänge, habe ich viellecht die Chance Bundsligaprofi zu werden. Aber wir konnten uns einfach nicht mit Rudi Assauer einigen. Mittleweile wollte mich noch immer Meppen haben. Dann habe ich einen 2 Jahresvertrag unterschreiben. Die wollten unbedingt aufsteigen. Wir waren 2004 Herbstmeister geworden. Alles war sehr gut gelaufen, aber in der Rückrunde haben wir wichtige Spiele verloren und am Ende sind wir nur Zweiter geworden. 2005 wurde ein schwieriges Jahr, weil Meppen genau die gleichen Probleme hatte, wie damals Stahl. Aber am Ende habe ich doch noch mein Gehalt bekommen. 2006 habe ich mit Meppen den 3.Platz geschafft. 2008 wollten wir unbedingt den 8. Platz schaffen um uns zur Regionalliga zu qualifizieren. Leider gelang uns das nicht. Trotzdem habe ich 115 Punktspiele gemacht und ebsenso 25 Pokalspiele. Ich war auch in Meppen, genauso wie in Riesa, Publikumliebling
Belga vonal – újabb meghatározó zöld-fehér csapat a cél
https://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/belga-vonal-ujabb-meghatarozo-zold-feher-csapat-a-cel-2575303
Belga befektetők segíthetik az ETO FC Győrt, s nemcsak az NB II-be feljutó csapatot, hanem a létesítményeket is megvásárolnák, és a klub hamarosan újra meghatározó szereplője lehetne a magyar futballnak.
A tárgyalások nagyjából májusban kezdődtek el – folytatta Békeffy Gábor. – Azóta folyamatosan zajlanak az egyeztetések. De nem egyedül képviselem a befektetőket, hanem az egykori NB I-es labdarúgó Varga Endrével együtt, aki néhány évvel ezelőtt főszerepet játszott a Vasas megmentésében és konszolidálásában. Várjuk a győriek válaszát, a belga oldalon gyakorlatilag eldöntött tény a magyar klub megvásárlása. A jövőépítést minél hamarabb elkezdenék, természetesen a Győr jelenlegi vezetőivel együttműködve.”
A jövő tehát a győriek előtt hever. Egyelőre néhány papír és szerződéstervezet formájában.
