Ha kluboknak semmilyen haszna nincsen a külföldiekből akkor minek vannak itt?

You are currently viewing Ha kluboknak semmilyen haszna nincsen a külföldiekből akkor minek vannak itt?
Vasas Tv interjú

Ha kluboknak semmilyen haszna nincsen a külföldiekből akkor minek vannak itt?

  • Post last modified:2025.07.13.
  • Reading time:12 perc olvasás

A magyar futball legnagyobb elszalasztott üzlete: a játékoseladás

Magyarországon a futballklubok egyik legfontosabb – és legnagyobb potenciállal bíró – bevételi forrásának a játékoseladásnak kellene lennie. Mégsem az. Pedig a nemzetközi futballpiac régóta ezt igazolja: azok a klubok maradnak talpon hosszú távon, amelyek képesek játékost nevelni, fejleszteni, és értékesíteni.

Miért nem működik ez nálunk?

A válasz nem egyszerű, de egyre világosabb:

  • A klubok többsége nem rendszerben gondolkodik,

  • A fiatal magyar játékos nem kap elég lehetőséget,

  • A külföldi játékos nem értékként, hanem megoldásként érkezik – de csak rövid távra.

A valódi érték azonban nem ott keletkezik, ahol valaki „beugrik” a kezdőbe, hanem ott, ahol tudatosan építik fel a játékos pályáját – és a klub jövőjét vele együtt.

A klubnak nevelt játékos a legnagyobb érték

Egy klub legstabilabb alapja a saját nevelés. Miért?

  • Olcsóbb, mint egy kész játékos vásárlása

  • Jobban azonosul a klubbal, a közösséggel

  • Könnyebben eladható, hiszen van bizalom mögötte

  • És nem utolsósorban: a válogatottban is erősítheti az országot

Ez utóbbi egyedi helyzetet teremt: a magyar játékos nem csak pénzügyi, hanem nemzeti befektetés is. Ezért minden klubnak úgy kellene gondolnia a hazai játékosra, mintha részvényese lenne a nemzeti csapatnak is.

A külföldi: csak akkor éri meg, ha keresni lehet vele

Ez egy gazdasági alapelv: egy klub nem jótékonysági szervezet. Ha egy külföldi játékos nem:

  • ad elég sportértéket,

  • vagy nem adható el magasabb áron,
    akkor egyszerűen nem térül meg – és csak viszi a pénzt.

Sok magyar klubban jelenleg olyan légiósok futkároznak, akiket pár hónap múlva már senki nem keres. Nem épül rájuk üzleti modell, nincs piaci értékük, nincs mögöttük scouting. És ami a legfontosabb: nem nő tőlük a klub értéke.

A kérdés: mit mutatna egy 10 éves statisztika?

Gondolkodjunk el:
Ha készítenénk egy országos statisztikát, amely bemutatja, hogy az elmúlt 10 évben hány külföldi fordult meg a magyar bajnokságban, és ezekből mennyit tudtak ténylegesen értékesíteni – milyen eredmény jönne ki?

  • Mennyi volt a bevétel?

  • Mennyi volt a ráfordítás?

  • Hány légiósból lett valódi üzleti siker?

  • Melyik klub tudott hosszú távon értéket építeni ezeken keresztül?

Az eredmény sokkoló lenne. Valószínűleg kiderülne, hogy a külföldi játékosokra költött forintok nagy része sosem térült meg, sőt: elvitték az időt, a lehetőséget és a helyet a saját nevelés elől.

Mi lenne az ideális arány?

Nem az a cél, hogy ne legyenek külföldiek – hanem az, hogy ne ők legyenek a főszereplők. Az ideális modell:

  • 60–70% hazai kötődésű játékos (saját nevelés vagy magyar játékos)

  • 20–30% célzott légiós, aki konkrét célt szolgál: eladhatóság, szakmai előny, tapasztalat

Ehhez viszont nem elég jó szemmel igazolni – stratégiát kell építeni.

Zárás: A klub értéke = az általa képzett játékosok értéke

Ha a magyar klubok nem kezdik el saját játékosaikat valódi befektetésként kezelni, akkor a futballunk értéke stagnál – vagy csökken.
A válogatott sikeréhez, a klubok fenntartható működéséhez, és a piacba vetett hithez az kell, hogy lássuk: a magyar játékosban van jövő, és üzleti érték.

Ez nem csak sport, hanem gazdaságpolitikai és társadalmi kérdés is.
Aki ma magyar játékost nevel és játszat – az nem csak a klubját, hanem az ország futballját is építi.

Külföldi játékosok a magyar futballban – Befektetés vagy zsákutca?

Ha a kluboknak semmilyen haszna nincs a külföldiekből, akkor miért vannak itt egyáltalán? Ez a kérdés jogos – és egyre sürgetőbb. Magyarországon évről évre több légiós érkezik, de közben egyre több a kétely is: valóban hozzátesznek a játékhoz, vagy csak helyet foglalnak?

Nem az a kérdés, hogy vannak-e, hanem az, miért vannak itt – és mit nyer(het) belőlük a klub.

Mikor van értelme külföldi játékost alkalmazni?

A külföldi légiós nem probléma önmagában, sőt: lehet szakmai és üzleti előny is. Akkor, ha:

  • Tapasztalatot és tudást hoz – például egy magasabb szintű bajnokságból

  • Hozzáállásával példát mutat – profizmus, munkamorál, csapatkultúra

  • Kereskedelmi vagy üzleti értéke van – eladható tovább, épül rá scouting

  • Illeszkedik a klubfilozófiába – nem idegen test, hanem rendszerbe illesztett elem

Ezekben az esetekben a légiós befektetés, aki megtérül – akár a pályán, akár a kasszában.

Mikor nincs értelme?

Sok esetben a külföldi játékos sajnos csak „tapasz” a rendszerszintű hibákra. Például:

  • Nincs saját nevelés, nincs idő utánpótlást építeni

  • Edző vagy sportigazgató csak rövid távra gondolkodik

  • Menedzser hozza, sablon alapján – „csak működjön most”

Ha egy külföldi nem jobb, mint a hazai fiatal – sőt, ha még drágább is –, akkor nem előrelépés, hanem visszalépés.

Egy ilyen légiós nem hoz sem színvonalat, sem értéket, sem kötődést – így végül csak költség marad utána.

Miért vannak itt mégis?

A válasz egyszerű és kellemetlen:
Mert rövid távon egyszerűbb, mint építkezni.

  • Egy kész külföldi játékost könnyebb hozni, mint 3 év alatt kinevelni egy sajátot

  • Egy külföldi ügynök gyorsabban megoldja a „lyukat” a kezdőben, mint egy akadémia

  • Egy külföldi néha csak azért jön, mert „épp elérhető volt”

De ezek mind tüneti kezelések. Egy klub hosszú távon nem attól lesz sikeres, hogy hány külföldit igazolt – hanem attól, hogy milyen rendszert épített köréjük.

Mi lenne a megoldás?

Nem az, hogy ne legyenek külföldiek. Hanem az, hogy csak akkor legyenek, ha illeszkednek a klub stratégiájába. Néhány alapelv:

  1. Világos klubfilozófia: Milyen típusú játékosokat keresünk és miért?

  2. Cél és mérhetőség: Mit várunk el tőle? Játékperc, gól, piaci érték?

  3. Integráció: Kommunikáció, kultúra, közösség – nem elég a futballtudás

  4. Példamutatás: Legyen mentora a fiatalabbaknak – ne riválisa

Magyar példák: működik, ha jól csinálják

  • Ferencváros: Tudatosan igazolt, értékesítési potenciállal bíró légiósok (pl. Uzuni, Tokmac, Zachariassen) – sport- és üzleti haszon egyaránt

  • Kisvárda (korábban): Túlsúlyba került a külföldi kontingens, kevés volt az akadémiai beépítés – nem épült hosszú távú rendszer

  • Puskás Akadémia: Váltás a légiósok számának csökkentése felé – hazai fiatalokra építés növekedő arányban

Zárás: Nem a származás számít, hanem a rendszer

A külföldi játékos nem ellenség, nem szükségmegoldás, és nem varázspálca. Ő csak akkor érték, ha egy tudatos klubstratégia része.

A magyar futball nem attól fejlődik, hogy kevesebb vagy több külföldi játszik – hanem attól, hogy milyen szerepet szánunk nekik.

A kérdés tehát nem az, hogy „minek vannak itt”, hanem:
„Miért vannak itt éppen ők – és mit kezdünk velük?”